Yeah Yeah Yeahs - Zero/Runaway

(a videót nem lehet beágyazni ezért itt kell megnézni és az alábbi szöveget hozzáolvasni/the video can`t be enbedded, so you have to watch it separately following this link, and read the text along)

olvastam a napokban egy kurva hosszú verset, amiben azt írta, hogy szinpad az egész világ.
először nem tudtam, hogy ez valóban így van-e, vagy csak valami metafora, de eszembe jutott az a film, a truman show, meg amit a templomban hallottam, hogy isten, folyamatosan figyel minket, és akkor összeállt a kép, tudtam már, hogy miért éreztem magam/viselkedtem egész életemben úgy mintha valaki nézett volna közben. felnéztem az égre, koncentráltam, és kezdtem látni a kis ledeket, a távoli kis reflektorokat, ahogy világitják a léptemet, láttam a kis kamerákat, és belenéztem a milliárd ember szemébe. kopogtattak, hogy még 5 perc van hátra. nem volt már sok idő, csak megigazitottam a rúzsomat, megnéztem magam a tükörben, meghúztam a bőrcsattokat, hogy a ruhám is eggyé válljon velem, hogy kifejezőeszközöm legyen, és mintha egész életemben ezt tettem volna, kimentem a közönség elé, a szinpadra, és mindenkinek a szemébe kiáltottam, hogy "you`re a zero".
+
yeah yeah yeahs - runaway

néha el akarok szaladni, megszökni, elbújni mindenki elől, hogy egyedül/önmagam lehessek, de ezt csak ritkán.

-

i`ve read recently in a very long poem, that the wold is just a stage, and we`re actors in it. at first i didn`t know what to think, is it true? was is just a metaphor, reflecting on how we all have to face social expectations, that forces us into society`s roles, and colonizes our thoughts and emotions? does it reveal, the truth, that all of us went to acting school, and we`ve been brainwashed, and forced into some modern play, that only art critics understand. i didn`t know what to think, but then i remembered, the film the truman show, and suddenly everything made sense.
i understood finally why i felt my whole life, like somebody is watching over my shoulder. i looked up and begun to see the little led lights on the sky, and i stared right into the camera, into the eyes of billions of people.somebody knocked on the door, and said that there were only five minutes left. i didn`t have much time, i checked my lipstick, adjusted, the leather belts on my leather jacket, to become one with it, so it can be part of me, who i am, and help me express myself. i stepped on the stage, as if i did this all my life, and screamed in the faces of the people: "you`re a zero"